2018.12.17. Hétfő

 

TÁMOGATÓINK

Miniszterelnökség

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Magyar Nemzeti Tanács

Magyar Főkonzulátus Szabadka

Balassi Intézet


MINISZTERELNÖKSÉG - NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG Bethlen Gábor alap
MNT-ösztöndíjak
Európa Kollégium pályázat 2018.
2018.07.13.

A Tanácsnak az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozata alapján azok a személyek pályázhatnak az első pályázati felhívás alapján kollégiumi elhelyezés odaítélésére a 2018–2019. évben, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:


- először nyertek felvételt egy Újvidék területén lévő, Szerb Köztársaságbeli akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alapképzés első évfolyamára;
- magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesítette őket ezen alapfeltétel alól;
- nyilatkoznak arról, hogy a diplomázásuk után legalább 3 évig Szerbiában fognak dolgozni lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben;
- lakóhelyük nincsen a felsőoktatási intézménnyel ugyanazon város területén;
-a kollégium igazgatása bentlakási joguktól nem fosztotta meg a házirend megsértése miatt.

A pályázat beadási határideje: 2018. július 13. – szeptember 3.


Részletek és letölthető dokumentumok az alábbi linkeken elérhetőek:

Pályázati felhívás

Adatvédelmi tájékoztató

Nyilatkozat valós adatokról - E2

Adatkezelési nyilatkozat - E3

Nyilatkozat itthonmaradásról - E4

Regisztrációs útmutató